Hányféle gorilla él a földön?

Az anya és kicsinye ugyanabban a fészekben pihen le. Közvetlenül születése után, a kis gorilla összes végtagjával erősen kapaszkodik anyja szőrzetébe. Az első 6 hónap alatt a kölyök szinte állandó, szoros kapcsolatban van anyjával, szopik és a karjaiban alszik. A fiatal gorillák körülbelül 3 hónapos korukban kezdik el felfedezni környezetüket, ekkor már növényeket is esznek. Hat-hét hónaposan felmásznak anyjuk hátára, hogy rövid utakat tegyenek meg vele, és csak 3 éves korukban válnak végleg le róla.

A gorillák a fészkükbe, illetve mellé helyezik ürüléküket, annak mérete segít az állat korának megállapításában (minél nagyobb a „végtermék” mérete, annál idősebb a gorilla). A fészkek számából és ürülékük méretéből megismerhetjük a gorilla csapat létszámát, valamint a résztvevő egyedek életkorát. A kutatók ezt a módszert használják a természetben a populáció méretének meghatározására.

Mit esznek a gorillák?

Egy felnőtt hím gorilla akár 20 kg növényi eredetű táplálékot is elfogyaszt naponta. A gorillák elsősorban növényeket esznek. A vadon élő gorilla étrendje főleg falevelekből, zsenge hajtásokból, gyökerekből, zöldségekből és gyümölcsökből áll. Néha lárvákat, rovarokat, tojásokat is elfogyasztanak és elrágcsálják egyes fák kérgét is. A gorilla tulajdonképpen vegetáriánus életmódhoz alkalmazkodott.

«
1 2 3 4 5 6 7
»
Gorilla Game - Lépj be!
Weboldalunk a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával készült.